A nyári szünet végéhez közeledve, megérkeztünk a körutazásunk utolsó állomására, Wellingtonba, a fővárosba. Furcsa volt újra 'nagy' városban lenni, nyüzsgő emberek, közlekedés közepén.
Első dolgunk volt megnézni Wellington híres siklóját, mely felvitt bennünket a Wellington Botanic Garden bejáratához. A 600 méteres utat igencsak gyorsan megtettük, néhány színesen kivilágított alagúton áthaladva. Így pár perc múlva már fentről tekinthettünk le a városra.
A felső állomáson megnéztük a sikló történetét bemutató kis múzeumot. Majd a botanikus kert bejárására indultunk. Itt éppen szerveztek a gyerekeknek egy játékos kincskeresést, amibe azonnal be is kapcsolódtunk.
Egy kimerítő séta után vissza siklóztunk a belvárosba, és a fővárosi nagy múzeum (Te Papa) felé vettük az irányt. A hatalmas, ingyenesen látogatható múzeum bejárására egy nap is kevés lenne, így próbáltuk a legérdekesebb részeket felfedezni. A lélegzetelállító háborús részleget jártuk végig először. Majd békésebb vizekre evezve az óceánok és szárazföld élővilágával ismerkedtünk meg.
A következő napon Wellington belvárosától távolabbi pontokra kirándultunk. Első megállónk még a belvároshoz közel található Mount Victória csúcsa volt. Fantasztikus kilátás nyílt a városra, és az öbölre.
Utunk innen a város déli pontját fekvő Lyall Bay-be vezetett, ahol megnéztünk egy eredeti Moai szobrot, melyet a Húsvét szigetekről adományoztak Új-Zélandnak.
Innen nyugat felé haladva egy csodás öbönél álltunk meg egy kirándulásra. Gyönyörű tengerparton sétált végig, megcsodálva a vörös sziklákat, és az ott tanyázó fókákat.
Másnap reggel egy rövid sétát tettünk még a kikötőben és búcsút intettünk Wellingtonnak. Felpattantunk a kompunkra, és négy fantasztikus hét után ismét a déli sziget felé hajóztunk.