Ha már eljutottunk a világ alsó végére, úgy éreztük érdemes lenne a környéken is körbenézni. Elhatároztuk hogy a következő iskolai szünetet Ausztrália "felfedezésére" használjuk. A két hetes szünetben mindössze egy kis szeletre jutott csak időnk.

Elérkezett az ősziszünet, és útnak indultunk Ausztráliába. A repülőnk Christchurch-ből indult, így szombat reggel először egy 5 órás autózás várt ránk. Útközben kiderült hogy késik a gépünk, így a reptéren is várt ránk 4 óra. (A Revolutnak hála ezt a prémium váróban tölthettük el, végigkóstolva az étel- és italkínáltot.) Nagysokára feljutottunk a gépre, amivel 3 és fél óra alatt megérkeztünk Sydneybe. Ahonnan már csak el kellett metroznunk a szállásunkig. Így egy igen hosszú út után, este 9kor már csak bedőltünk az ágyunkba.

Másnap reggel kipihenten indultunk Sidney felfedezésére. Jegyet vettünk egy Hopon-Hopoff városnéző buszra, és a nyakunkba vettük a várost. Első állomásunk a Harbour Bridge volt. Innen gyönyörű kilátásunk nyílt az operaházra is. Természetesen közelebbről és a másik oldaláról is megcsodáltuk ezt az ikonikus épületet.

A következő napon végigjártuk Sydney fő attrakcióit. Először a vizivilágot megismertető részlegbe, a Sealife-ba mentünk. Találkozhattunk teknőssel, cápával, rájával, pingvinekkel.

Majd megnéztük Ausztrália vadvilágát bemutató Wildlife-t. Itt megismerkedtünk többek között a kenguruval, koalával, tasmán ördöggel, wombattal, és aligátorral.

Madame Tussaud viaszbábúit is végigcsodáltuk, bár őszintén bevallva nem mindenkit ismertünk fel, néhányszor pedig a nevét olvasva sem tudtuk, hogy ki az. :)

A nap végére hagytuk a Sydney torony meglátogatását. Így a tökéletes időzítésnek köszönhetően éppen a naplementét töltöttük a város főlé megasodő kilátóban.

A következő napon a területet átszelő Rakaia folyó partjára mentünk túrázni. Hihetetlen látványt nyújtott az azúrkék tekergőző vízfolyás a szürke kavicsmedrében. Izgalmas és látványos túraútvonal vezetett végig bennünket a partvonalon. 

Délután ugyanennek a folyónak egy távolabbi pontját is meglátogattuk, ahol a víz keskenyebb területen, mélyebben kanyarog.

Megnéztük a hegyek között elterülő sziklaképződményeket, a Castle Hill Rocks-t (Kestély hegy sziklák). Az ingyenesen látogatható terület izgalmas barangolást jelentett az egész családnak. Fel-le másztunk a hatalmas sziklatömbökön, és csodáltuk a kilátást.

Ezután a Cave Stream Scenic Reserve-nél álltunk meg egy rövid kirándulásra. Itt meg tudtuk nézni a barlangon átszaladó folyamot, ami látványos kanyarulatokat vájt magának a mészkasziklákba. 
Egy pár éppen akkor sétált be a barlangba bejáratán mikor ott voltunk. Szerencsésen átértek a barlangon, mert láttuk őket kisétálni a másik oldalon. Ugyanis ez a barlang is ingyenesen és szabadon látogatható. Pár száz méter föld alatti séta a barlangi patakban. És máris át lehet érni a hegyek alatt a túloldalra.

Szabadban elköltött ebédünk után már egyenesen hazafelé vettük az utat.

Március végére már igencsak beköszöntött az ősz, és vele járó hűvösebb időjárás is. Furcsa volt, így készülni a húsvétra. Magyarországon ilyenkor mindig a tavaszi első napsugaraknak örülünk, itt pedig még reménykedünk az utolsó meleg őszi napokban.

A húsvéti ünnep hosszú hétvégéjén egy olyan részre szerettünk volna menni, ahol még nem jártunk. Így esett a választásunk végül közép Canterbury régióra. 

Egy igencsak hosszú (483 km - 6 órás) út vezetett Nelsontól a szállásunkig. De így is útba ejtettünk közben néhány csodás helyet.

Első megállónk a Brunner tó volt, ahol kicsit kinyújtóztattuk lábainkat, és gyönyörködtünk a kilátásban.

Közetkező kilátópontunk már a Déli-Alpok hegyvonlulatának elején volt. Elképesztő látvány nyílt a hegyeket átszelő viaduktra és az alatt folyó patakra.

Folytattuk utunkat a hegyvonulaton átvezető Athur's Pass átkelőhöz. Itt egy kis sétára indultunk a Devil's Punchbowl Waterfall (Az ördög puncsostálja vízesés)-hez. Látványos és nagyon kellemes kirándulás után megpillanthattuk a fantasztikus vízesést.
Szemerkélő esőben folytattuk az utunkat. A szállás hatalmas panoráma ablakjai beleértek a felhőkbe.

Másnap reggel csodás kilátásra keltünk. A napsütötte hegyek szinte ott voltak a szobában.
Egy kiadós reggeli után pedig a környék felfedezésére indultunk. Megmásztuk a közeli Peak hegyet. Mint kiderült a környék legmeredekebb mászását sikerült kiválasztanunk, de a látvány végül kárpótolt bennünket.

Végül lemerészkedtünk a magasból látott tó partjára is.

Egy héttel a szárazföldi túrázás után úgy döntöttünk, hogy megnézzük az partot a vízről is. Először elautóztunk a Kaiteriteri beach-re, ahol hajóra pattantunk.

Inenn észak felé tartottunk, számos megállót közbeiktatva. Míg végül közel két óra hajózás után elértük a hajóval megközelíthető legészakibb pontot (Tataranui). Ennél tovább motoros járművek már nem mehetnek. Így itt megfordulva elindultunk visszafelé.

A szárazföldről nézve is gyönyörű volt a terület, de cseppet sem csalódtunk hajóról figyelve. Lenyűgöző tengerpartok, öblök, sziklaformációk tárultak elénk.

Néhány kép erről a fantasztikus útról:

Zsuzsa:

Nagy kalandra indultam! Elhatároztam hogy egyedül végigjárom Új-Zéland egyik 'nagy sétáját' (Great Walks), a Nelsonhoz közel található Abel Tasman Nemzeti Parkban. 

Az összesen 62,5 km-es távot 3 nap alatt teljesítettem, miközben tengerparti faházakban aludtam. :) Hatalmas kaland volt egy aprócska hátizsákkal, 3 napi cuccal, egyedül végigjárni ezt a lenyűgözően szép területet.

Az út hol a homokos tengerparton vezetett végig, hol a part feletti sziklákat rótta, és nyújtott lélegzetelállító kilátást.

 Tibor:
Búcsú után - mi fiúk - bepattantunk az autóba és kerestünk a hazaútra férfias programot. És mi lenne férfiasabb mint belevetni magunkat egy labirintusba?
A korábbi cikkekben már írtunk, hogy mennyi fantasztikus természeti élménnyel találkoztunk. Naná, hogy van természet által épített labirintus is!
Az ingyenes útvesztő bejáratánál elvettünk egy térképet és belevetettük magunkat a sziklafalak közé. A térképet követve megkerestük az összes nevezetes sziklát ami csak nevet kapott. A kedvencünk a Csókos malacok voltak.
Bejártuk a teljes három kilométeres útvonalat. Sőt, szerintem újakat is tapostunk.

Remélem, senki nem lepődik meg, van cseppkőbarlang is Új-Zélandon. Családias, kis csoporttal indultunk a föld alá.  

A Kaiteriteri beachen már többször voltunk. De a strand melletti kilátóba még nem jutottunk fel. Eddig.

A nyári szüneti kanadunkból visszatérve sem tétlenkedtünk. :)

Még javában tombol a nyár, és a nyáriszünet is kitartott még egy kicsit. Így újabb kalandokra indultunk.

A nyáriszünet egyik utolsó napján meglátogattuk a város egyik uszodáját (a város méretéhez képest meglepően sok 4-5 uszoda is van), és remek szórakozásnak bizonyult. A családi belépő úgy 5000 Ft körül lehetett.

A következő hétvégén a város mellett lévő Rabbit Island-re kirándultunk. A fiúk autóval érkezetek, Zsuzsi pedig biciklivel. Majd a szigeten is tekertünk egy kört a gyerekekkel. 

A gyerekeket leadva az iskolában újabb kirándulásra mentünk kettesben is. Megnéztük Nelson kínai kertjét, és a város fölött magasodó egyik csúcsot.

A nyári hétvégéket igyekeztünk kihasználni, így a következőn is kirándulni indultunk. Az uticélunk most a Maitai Caves (barlangok) voltak. Izgalmas, és változatos 2 órás túra után értük el a barlang bejáratát. De nem öltöztünk fel megfelelően, így csak az első teremig merészkedtünk. 

 Az iskolában is úgy érezték ki kell használni a jó időt, így először egy délutáni iskolai pikniken vettünk részt. Ide mindenki vitte a saját vacsoráját, plédjét, és az iskola udvarán letelepedve csemegéztünk, beszélgettünk.

Valamint Tibinek is szervezték még egy 4 napos ottalvós táborozást is. Nagyon élvezte a sok sok programot (kajakozás, biciklizés, túrázás, főzés, tutaj építés...) kihívást, és kalandot.

Az őszi napok kezdetével sem tört a lelkesedésünk, így belevetettük magunkat a Strand Nap forgatagába, ahol homokvárat építettünk, kincset kerestünk, és néztük a kukahúzó verseny résztvevőit.

A multikultúrális nap is nagyon sok élményt, finom ételeket és jó hangulatot tartogatott nekünk. Igyekeztünk végigkóstolni az összes jelenlévő nemzet különlegességeit, de végül tele hassal és mosolyogva kudarcot vallottunk.

Végül az őszi szünet előtti utolsó hétvégén meglátogattuk Nelson mellett fekvő 'ökológiai szentélyt'. A déli sziget legnagyobb bekerített növény és állat rezevátuma, közel 700 hektáros területével. Ennek egy nagyon kis részletét jártuk be, de nagyon élveztük ezt a kellemes sétát a patak parton sétálva.

A nyári szünet végéhez közeledve, megérkeztünk a körutazásunk utolsó állomására, Wellingtonba, a fővárosba. Furcsa volt újra 'nagy' városban lenni, nyüzsgő emberek, közlekedés közepén.

Első dolgunk volt megnézni Wellington híres siklóját, mely felvitt bennünket a Wellington Botanic Garden bejáratához. A 600 méteres utat igencsak gyorsan megtettük, néhány színesen kivilágított alagúton áthaladva. Így pár perc múlva már fentről tekinthettünk le a városra.

A felső állomáson megnéztük a sikló történetét bemutató kis múzeumot. Majd a botanikus kert bejárására indultunk. Itt éppen szerveztek a gyerekeknek egy játékos kincskeresést, amibe azonnal be is kapcsolódtunk.

Egy kimerítő séta után vissza siklóztunk a belvárosba, és a fővárosi nagy múzeum (Te Papa) felé vettük az irányt. A hatalmas, ingyenesen látogatható múzeum bejárására egy nap is kevés lenne, így próbáltuk a legérdekesebb részeket felfedezni. A lélegzetelállító háborús részleget jártuk végig először. Majd békésebb vizekre evezve az óceánok és szárazföld élővilágával ismerkedtünk meg.

A következő napon Wellington belvárosától távolabbi pontokra kirándultunk. Első megállónk még a belvároshoz közel található Mount Victória csúcsa volt. Fantasztikus kilátás nyílt a városra, és az öbölre.

Utunk innen a város déli pontját fekvő Lyall Bay-be vezetett, ahol megnéztünk egy eredeti Moai szobrot, melyet a Húsvét szigetekről adományoztak Új-Zélandnak.

Innen nyugat felé haladva egy csodás öbönél álltunk meg egy kirándulásra. Gyönyörű tengerparton sétált végig, megcsodálva a vörös sziklákat, és az ott tanyázó fókákat.

Másnap reggel egy rövid sétát tettünk még a kikötőben és búcsút intettünk Wellingtonnak. Felpattantunk a kompunkra, és négy fantasztikus hét után ismét a déli sziget felé hajóztunk.

A nyári szünetünk alatt sokadjára, de nem utoljára útra keltünk. A Taupo tó környékének búcsút intve, délkelet felé vettük az irányt.

Az utazás alatt ebédünket egy gyönyörű háttér (Waipunga vízesés) előtt töltöttük el. Majd robogtunk is tovább Napierbe. Az idő egy kicsit szomorkásra fordult, így aznap már csak egy rövid játszóterezésre futotta.

Másnap azonban a napsütés kárpótolt bennünket, és lelkesen indultunk a város, valamint környékének felfedezésére.

Első megállónk a Napier Botanical Gardens volt. A kert viszonylag kicsi, és gyorsan bejárható, de így is tartogatott pár gyönyörű helyszínt.

Ezután a belvárosba sétáltunk be. Napier híres az Art Deco építészetéről, ezeket az utcákat, épületeket csodáltuk meg.

Innen már csak egy lépés volt a tengerpart. Ki is élveztük a fehér tajtékos hullámok látványát.

Visszafelé sétálva véletlenül belebotlottunk és zene és étel fiestába, amit persze nem hagyhattunk ki. :)

Másnap a környéket baralngoltuk be. Jártunk az Atea A Rangi, maori csillag iránytűnél. Ahol egy-egy szoborral jelképezik a csillagokat, és a hozzájuk tartozó isteneket.

Felmásztunk a Te Mata csúcsra is. Ahonnan 360 fokos kilátás nylít a környék dimbes-dombos füves mezőire. Fantasztikus látvány volt a hegytetőről körbepillantani.

Végül belebotlottunk egy légi mentő, tűzoltó, rendőr...bemutatóba is, így kicsit ezekkel is megismerkedtünk. :)

Taupoból egy legendás Gyűrűk Ura helyszínre látogattunk el, nevezetesen a Végzet hegyéhez (Mount Ngauruhoe). Látványos útvonal vezetett körbe minket a Taupo tó körül, majd dél felé fordultunk a Tongariro Nemzeti Parkba.

Első megállónk a Mahuia zúgó volt, ahonnan már gyönyörű kilátás nyílt a nemzeti parkra. A végzet hegye mellett magasodó Mount Ruapehu havas csúcsa is fenséges látvány volt.

Innen már csak egy rövid autózást tettünk a Towhai vízeséshez. A gyönyörűen zúgó folyó és a nagy medencébe ömlő vízesés lenyűgöző látványt nyújtott a szikrázó napsütésben. A helyszín arról is ismert, hogy itt forgatták a Gyűrűk Ura filmekből ismert Gollam egyik rejtekhelyét.

Majd a Whakapapa faluból egy hangulatos túraútvonalat választva merészkedtünk közelebb (Mordorba) a Végzet hegyének tökéletes vulkáni kúpjához.

Itt sem maradhattunk vízesés nélkül, így megcsodáltuk a Taranaki Falls 20 méter magas zuhatagát.

Taupoba visszatérve egy könnyed hajókirándulásra indultunk még a tavon. A Balatonnál néhány km2-rel nagyobb tó, Új-Zéland legnagyobb tava.

Egyik legismertebb része, melyet mi is meglátogattunk, egy maori szikla faragás. A 14 méter magas, kézzel faragott emlék bár nem tekint vissza nagy múltra, 1980-ban készült el, mégis igazán impozáns megjelenése a maori művészetnek.

Ez egy nagyon mozgalmas poszt lesz! Olyan dolgok szerepelnek benne, amik fantasztikus élményt adtak nekünk és csodás fényképeket adnak neked! Rotoruát elhagyva dél felé autóztunk, egészen a Taupo tóig.

Milyen jól hangzik egy kellemesen meleg sárfürdő. Az ember elmerül a kádban és csak élvezi a meleg iszap simogatását. Megnéztük ezt nagyobb kádban és a kellemes melegnél, forróbban.

A forró gőz és sárcseppektől el kellett szakadnunk ugyanis rendhagyó módon időre mentünk. Egy jól működő országban nem késnek a vonatok és a gejzírek is percre pontosan törnek ki! Mivel 10 éve már jártunk itt így tudtuk, hogy nem szabad késni.
Helyet foglaltunk a nézőtéren. Beszélgettünk nézegettük a bájosan füstölgő gejzír kráterét. Az idegenvezető pár szóban elmondta a gejzír történetét, majd előadását egy maori dal éneklésével zárta. Alig haltak el a dal utolsó hangjai, a gejzír elkezdett bugyogni és magasba lövelt a forró víz.

A gejzír után a közeli Wai-O-Tapu egyedülálló színes tavaihoz mentünk el. A forró víz kioldja a földben található ásványokat. Így születnek a zöld, rózsaszín, citromsárga forró tavak. A forró gőztől párszor az orrunkig sem láttunk, de érdemes volt átverekedni magunkat a ködön.

Sokszor meséltünk már, hogy az új-zélandi embereknek mennyire fontos a víz. Nem csak a tengerben fürdenek, hanem a patakokban és vízesésekben is.
De mi van azokkal akik nem szeretik a hideg vizet? Nos erre is van megoldás. Nekik ott vannak az ingyenes, meleg vizű patakok. Naná, hogy kipróbáltuk!

A kellemes meleg víz kicsit elálmosított minket, de azért továbbindultunk a világ talán legkékebb folyójához. A Huka river hihetlenül kék vize, a kötelező vízesés által felvert hófehér hullámok láttán még a fiúk is csendben maradtak kicsit. A képek sajnos nem adják vissza a színeket.
A "csónakázást" is ki kellett próbálni. Kicsit izgultam - Tibor -, hogy mennyire leszek vizes a hajóban, hátul a szélén ülve. De nem kellett sokáig ezen töprengenem. A legelső 360 fokos fordulónál lettem egy merő víz. Innentől már csak élvezin kellett a fel alá száguldást, a pörgéseket, a vízesés közvetlen közelébeni lágy ringatózást :)

A csónakból kiszállva egy teljes ruha és cipőcsere kellet az autóba beülés előtt. :)
A szállásunkat elfoglalva Taupo városában még egy kis városnézé is belefért. Estére megnéztük a világ egyetlen mekijét ami egy repülőgépben van.