mai napra egy nagyon különleges programot terveztünk. Új-Zélandon járva, Gyűrűk Ura rajongóknak kötelező! Hobbitfalvára, vagyis Hobbitonba is ellátogattunk. Gyertek velünk Ti is :)

Csak nagyon kevés információnk volt a parkról, próbáltuk nem elrontani az első látogatás élményét. De persze volt bennünk egyfajta elképzelés a látnivalókkal kapcsoltban. A valóság ezt messze felülmúlta! A nyári szüneti legjobb élmények között szerepel.

Némi autózás után elértünk Hobbiton látogató központjába. Itt ajándékbolttal, kávézóval és persze mosdóval lehet elütni a túra indulásáig az időt. Az időpontunk elérkezésekor begürdült a busz, ami elvitt bennünket a tényleges Hobbitfalvára. Egy rövid 10 perces dimbes-dombos buszozással értük el a hajdani a forgatás eredeti helyszínét. Közben sok érdekes információt meséltek nekünk a helyszínről, a forgatásról.

Innentől kezdetét vette a "Megye" gyalogos bejárása. 44 különböző hobbitlak díszletét, bejáratát alkották meg a területen. Ezek között sétálva lehet elvarázsolódni a hobbitok életében. A legapróbb részletekig, nagyon látványosan alkották meg ezt a kicsinyített világot.
Száradó ruhák, gondozott zöldségeskert, pecabot a tóban, pékstand a sétaút mellett, virágcsokrok, egy "pillanatra letett szerszámok tették teljessé az élményt. Mintha éppen csak elszaladtak volna a hobbitok, de máskülönben itt töltenék mindennapjaikat.
 

Séta közben a túravezetőnk további érdekes, vicces és izgalmas részlettel szórakoztatott minket a Gyűrűk Ura és Hobbit filmekkel, forgatásokkal kapcsolatban. Mindig hagyva időt a fotózásokra és váóóóó élményekre.

Nem maradhatott ki az első filmből jól ismert születésnapi parti terület sem. És ehhez hasonlóan elkészítettek egy esküvői helyszínt is, ha esetleg valaki itt szeretné megtartani az esküvőjét.

2023 decemberétől már két hobbitházat belülről is meg lehet tekinteni a túra részeként. Az eddig látottak alapján már számítottunk rá, hogy nagyon látványos lesz. Belépve a házakba az állunk is leesett. A látványos enyhe kifejezés arra, amit ott megalkottak. A végletekig aprólékosan, mindenre kiterjedően, ötletes, humorosan és elképesztően alaposan készítették el ezeket az elképzelt otthonokat. 
Olyan apróságokkal is találkoztunk, hogy a házban lévő sötét kútban parázsférgek világítottak.

Néhány, a filmekből ismert helyszínt is meglátogathattunk még a házakból kilépve.

 Az utolsó állomásunk a híres Zöldsárkány fogadóba vezetett. Itt egy választható itallal frissítettük fel magunkat. 

A programot végül egy remek lakomával zártuk!

Említetük, hogy akár itt a Bobbitonban is lehet lagzit tartani, ha valaki szeretné. Bár ebben nem, de személyre szabott meghívóban, menü-, ültetákártyában vagy köszönetajándékokban a Sanna és a Liliom tud segíteni neked is. 

A Coromandel félszigetet elhagyva immár dél felé vettük utunkat.

A Rotorua felé vezető úton először megnéztük a Paku hegy hajdani vulkanikus kúpjait. Innen csodás kilátás nyílt a körülvevő öbölre és városkára.

Néhány óra autózás után a McLaren Falls Parkban nyújtoztattuk ki lábainkat. Itt találtunk néhány nagyon cuki tollas puffancsot, akik még hagyták magukat megsimogatni is.
A gyönyörű sziklás zuhatagot itt is szabadon lehetett látogatni, és "használni". Már-már egy kicsit túl szabadon is, Első ránézésre inkább tűnt közfürdőnek, mint természeti kincsnek.

Rotoruába megérkezve körbenéztünk a város nemrégiben felújított belvárosában, és tóparti sétányán. Nagyon jól sikerült eltaláni a korszerű formák, a természet és kulturális emlékek egyensúlyát.

Rotorua híres a Maori kultúrális emlékekről, és a mindent behálózó termálvízes területekről. Megnéztük a város közepén lévő Kuirau parkot, ahol számtalan hőforrás, forrón pöfögő sármedence található. És persze a mindent átható kénszag! Kipróbáltuk a forró vizes lábásztatót is.

A következő napokban körbenéztünk a város környékén is. Megnéztük (a bátrabbak csobbantak is) a Blue Lake (kék tó)-ben. 

A rövid túrával felfedeztük a lenyűgöző Okere vízesést is.

Aucklandből a Coromandel-félsziget felé vettük az irányt. Mivel a városban egyetlen vízesést sem láttunk. Így gyorsan meg is álltunk az elsőnél, a Hunua falls-nál.

Pár kép az útról és az út melletti tájról. Szinte 2 kilométerenként meg lehetett volna állni és csak bámulni a tengert és a dombokat.

Az új-zélandi állattartás egyik érdekes megoldása a Stu's Pigs. Az utunk egy szürrealisztikus, teljesen szabadon engedett malac farmon vezetett keresztül. A képeken jól látható, hogy utópisztikus jövőben játszódó filmnek tökéletes helyszín lenne. Igen a malacok kagylót esznek.

Ha már éppen arra jártunk megnéztük a Waiau fallst is.

A szállásunk Whitiangában volt, közel a tengerparthoz.

Másnap a félsziget egyik kiugró kis nyúlványára mentünk el. A hegyről alattunk volt Plenty-öböl azúrkék vize. A sziklákon fehér tarajokat bontottak a hullámok. Ehhez jön még hozzá a szigeteken élő zöld növények. Csak ültünk a sziklákon és némán bámultunk. Nehéz volt elszakadni a látványtól.

A Katedrális sziklákat mindenképpen meg akartuk nézni. A gyalogutat egy vihar tönkretette, így hajóba pattantunk és a vízről néztük meg a híres sziklákat és az utunkba eső kicsi szigeteket.

Új-Zélandon egyes helyeken forró vízes tengerpartok vannak. Ide apálykor elbandukolnak a turisták. Kis ásókkal medencéket ásnak maguknak. A közösen végzett munka örömével feltöltődve belecsüccsennek a homok alól feltörő forró vízbe. Ha túl forró, akkor kis tengervizet kell beleengedni. Naná, hogy ki kellett próbálnunk! :)

Fájó szívvel hagytuk el ezt a fantasztikus szállást és indultunk az ország legnagyobb városa felé. Természetesen most sem maradtunk útközben látnivaló nélkül. Igen, kitaláltad vízesés jött velünk szembe! :)

Whangarei Falls, Wahngarei városának szélső házaitól van úgy 150 méterre. A látvány most is lenyűgöző volt.

A következő látnivalónk nem vízesés, hanem barlang volt! A Waipu caves ingyenesen és szabadon látogatható. Izgatottan vetettük be magunkat a barlangba. A cipőket ledobva gázoltunk a hűs (hűs=naaaaaaaaagyon hideg) barlangi patakban. Csak a telefon fénye verődött vissza a sötét falakról. Pár kanyar a föld alatt és már a külvilág fénye sem látszott. A kíváncsiság tovább vitt minket a föld alá. Úgy 150-200 méter volt a barlang hossza. Az utolsó nagy teremben pedig ott volt amiért érdemes volt a jéghideg vízben lépdelni. A plafonon ott tündökölt sok száz glow worms. A fénykép nem adja vissza a fenséges látványt!

Lassan, de biztosan közeledtünk Aucklandhez. A változatosság kedvéért útba ejtettünk egy újabb vízesést. A Piroa Falls vize csak pár fokkal volt melegebb a barlangi pataknál. De többen fürödtek benne. :)

Késő délutánra értünk a szállásra. Már csak egy rövid sétát tettünk a környéken.

Auckland City Új-Zéland legnagyobb városa. Népessége 450 000, de az elővárosaival együtt 1,4 millió ember él itt. Azaz az ország lakosságának 30%-a. Ezzel természetesen az ország legnagyobb városa, de emellett még Óceánia ötödik legnagyobb városa is.
Igazi multikulturális olvasztótégely. A város lakosságának 30%-a ázsiai származású. Aucklandben a
negyedik legnagyobb a külföldön született népesség aránya a világon. A lakosok 39%-a nem itt született.
Maori neve Tāmaki Makaurau, ami azt jelenti, hogy "sokak által vágyott Tamaki". Mi is vágytunk megismerni a várost, így nekiindultunk. 

Elsőnek természetesen a város egyik jelképét néztük meg. A Sky Tower 328 méter magas kommunikációs és kilátótorony. A déli félteke legmagasabb, a világ 13. legmagasabb építménye. 
A fő kilátó 186 méter magasan van. A legfelső kilátó rész a Skydeck, 220 méter magasan található. Teljesen körbe lehet sétálni az üvegfalak mögött. Több ingyenes távcsővel lehet a távoli hegyeket és a lábunk alatt elterülő várost. Nem volt könnyű elszakadni a nagyváros felülnézeti látványától.

A négy hetes túránk alatt egy napon esett. Ez volt az a nap.

Másnap a város melletti vulkánra sétáltunk fel. A város lenyűgöző volt a délelőtti fényben. A Mt Eden vulkánkürtője teljesen körbesétálható.

Délután a Winter Gardenben nézelődtünk. Ez a kert is ingyenesen látogatható.

A szállásra visszasétálva egy család madarakat etetett. Megkínálták a fiúkat is. A kacsákból, libákból és galambokból álló vegyes csapat zajongva vetette rá magát a csemegére.

A városra a régi (max 180 év) és az új keveréke jellemző. Simán megférnek egymás mellet a pár emeletes téglaházak és a felhőkarcolók. Ennyi idő alatt még felszínesen sem ismertük meg.

Tovább is van, mondjam még...avagy észak felett is van még észak. Irány Cape Reinga, Far North (messze észak).

Azt hittük már északon vagyunk, de amikor beütöttük a GPS-be az uticélunkat, kiderült, hogy még közel 200 km és 3 órás autózás vár ránk! De lelkesedésünk nem tört le, ha már voltunk a legdélibb ponton (Bluff), el kell menni a legészakibbra is. Ahogy haladtunk észak felé úgy lett egyre melegebb. Nagyon jól tettük, hogy szembeszáltunk az északi forrósággal, mert egy életre szóló élményben és látványban volt részünk. 

Az út végén egy jól szervezett parkolóval várták a turistákat, ahol folyamatos körforgásban irányították az autókat. Innen egy átjáró kapuval lehetett kilépni a kilátóhoz tartó sétaútra. A tűző napon bandukoltunk és tátott szájjal figyeltük a lépésről lépésre egyre csodálatosabb kilátást, benne a híres Reinga-foki világítótoronnyal. 

Visszafelé vettük az irányt, közben néhány megállóhelyet beiktatva. Először megálltunk a Reinga-fokhoz közeli tengerparton piknik ebédelni. Megunhatatlan ezeknek a partoknak a látványa. A hullámzó tenger mellett a szabadban elkölteni az ebédet, vagy csak nézni a kék és fehér hullámokat.

Egy rövid autózás után elértünk az Óriás homok dűnékhez. Hihetetlen élmény a zöld tájból egyszercsak belépni a teljes sivatagi tájba. Hatalmas homokdűnék ameddig csak a szem ellát.
Új-Zéland ezer arcú ország! 15 kilométeren belül sivatag, vakítóan zöld erdő és tengerpart. Ami a vendég akar :) 

Még egy gyönyörű tengerpartot útba ejtettünk, ahol homok helyett apróra tört és finomra csiszolódott kagylóhéj alkotta a partot.

A szállásunkra visszaérve, kihasználtuk újra a pancsolási és a grillezési lehetőséget is. Fantasztikus vacsorát készítettünk magunknak. :)

Hamilton után folytattuk utunkat észak felé. Aucklanden áthaladva mentünk tovább a "kis csücsökbe". Útközben egy kellemes pihenőhelyen töltöttük el az ebédünket, lélegzetelállító kilátással.

A terület a hajdani hatalmas kauri erdőkről híres, és ezek megmaradt utolsó példányairól. Így első megállónk a Kauri múzeumba vezetett, hogy megismerkedjünk ezekkel az ősi és lenyűgöző fákkal.

Annyira lekötött minket a múzeum, hogy sajnos időszűkébe kerültünk, és Új-Zéland legnagyobb kauri fáját sajnos nem tudtuk megnézni. Maori nyelven Tane Mahuta (Az erdő istene) feltehetőleg 2000 éves. Így egyből Kerikeri felé vettük az irányt, és elfoglaltuk a szállásunkat.

Nagyon hangulatos kertben kaptunk egy házikót, csodás kilátással, és tyúkokkal a ház alatt :) Tökéletes pihenő paradicsom, csónakázó tóval, fürdő tóval, patakocskával, jakuzzival, BBQ-val, trambulinnal. Bele is vetettük magunkat az élvezetekbe.

Másnap elindultunk felfedezni a környéket. Számtalan gyönyörű patak, vízesés, öböl és kiránduló hely teszi különlegessé ezt az északi részt.

Bay of Island:

Vízesések:

Olyan szerencsések voltunk, hogy Krisztina és Barnabás velünk töltötték az utolsó új-zélandi napjaikat. 
Első közös programunk egy esőerdei séta volt egy barlanghoz. Ebben az országban a barlangok többsége szabadon látogatható. Ennek hála láthattunk nappali fényben glow wormokat is.

A barlang után kis kocsikázás után máris megérkeztünk a Bridal Veil Falls-hoz. Az 55 méteres vízesést több kilátópontról is meg lehtett csodálni. Volt is mit néznünk.

Este tábort vertünk Hamilton városában egy tó mellett. Az ingyenes sütögető helyen megcsináltuk a szuper vacsinkat. Kriszék élménybeszámolót tartottak a Déli-sziget élményeiből. Ránk is esteledett. A tó melletti parkolóban maradtak a lakókocsisok, mi pedig elgurultunk a szállásunkra.

Másnap reggel egy kaori erdőbe mentünk sétálni. A kaori egy fantasztikus fafajta. Fája remekül faragható, szinte teljesen csomómentes. Így gyönyörű dolgok készülhetnek belőle. Ez okozta a fa vesztét is. Mára szinte 99 %-ban kitermelték. A maradék erdőkre nagyon vigyáznak. Az erdőbe a be és kilépéskor még a cipőt is le kell mosni. Felüdülés egy ilyen erdőben kirándulni. Gondoltuk.
A hegy tetejére vezető úton egyre több lépcső került elénk. És persze a lépcsősorok között is emelkedett az út. A 800. lépcsőnél derült ki, hogy a fokok be is vannak számozva. És jött a 900., az 1000. Ezt pár perc szuszogással megünnepeltük. Az 1200. után volt egy kis filmszakadás. Ami úgy a csúcsig tartott :) Összesen 1496 lépcsőfok legyőzésével jutottunk fel a kilátóba.
Viszonításképpen az Eiffel-toronyba 674 lépcső visz fel.

A lépcsők kisebb sokkot okoztak nekünk. Nyár lévén elég meleg is lett így elmentünk strandolni a Hamiltonon áthömpölygő Waikato folyó partjára.
A remek esti vacsorára már a kacsák is jöttek.

Másnap reggel elbúcsúztunk Christől és Barnától. Ők fájó szívvel a reptér felé vették az irányt. Mi pedig kicsit irigyeltük őket, mert nemsokára Magyaországon lesznek.
A búcsú után, hogy jobb kedvünk legyen elmentünk a Hamilton Gardensbe. Az ingyenesen látogatható hatalmas parkban különböző stílusú kerteket alkottak. Kicsit nosztalgiázva először a japár kertet néztük meg.

Aztán következett a kínai kert.

Egy falat India.

Természetesen kerti tó sem hiányozhatott.

Nem csak növényekkel, hanem épületekkel is megmutatták a kert hangulatát. Így volt ez a renesszánsz kertnél is.

Természetesen maori ház körüli kert sem hiányozhatott.

A szürreális hangulatú kert tényleg furcsa volt :)

Ez a kert fáraók korába repített el minket. 

Hangulatos zugok, különleges padok, Narnia ajtó és még nagyon sok apró részlet tette különlegessé a parkot.

Természetesen járt a hűsítő fagyi is. 

New Plymouth-t elhagyva, újra útra keltünk, és folytattuk utunkat észak felé. Amerre melegebb van. Útközben rengeteg csodás helyet jártunk be. Az északi sziget egészen más arcát mutatja Új-Zélandnak, más mint dél, de itt is lenyűgöző tengerpartokat, barlangokat és vízeséseket csodálhatunk meg.

Az első megállónk: Three Sisters and the Elephant Rock (Három nővér és az elefánt szikla). Jól időzítve apálykor érkeztünk így közelről is körbejárhattuk a sziklákat. Órákig el tudtuk volna nézni a hatalmas sziklák körül kavargó vizet, a hullámzó tengert és lenyűgöő partvonalat. 

Második megálló: Waikawau Tunnel Beach (Alagút strand). Ide egy nagyon kietlen és zötyögős úton tudtunk csak eljutni. A végén már abban sem voltuk biztosak a világ vége utáni úton bármit is fugunk találni. De megérte és tényleg ott volt! Egy hosszú alagút, ezen keresztül lehetett eljutni a partra. A végén lépésről-lépésre tárult a szemünk elé a csodás látvány.

Harmadik megálló: Marokopa vízesés, egy könnyed sétával elérhető rövid kitérő volt. De mindenképpen megérte a látvány!

Negyedik megálló: Piripiri barlang. Ismét csak egy rövid megállót tettünk ehhez a szabadon látogatható barlanghoz. Nagyon kellemes sétaút vezetett el a barlanghoz, ahol pedig egy igen sötét barlangterembe lehetett lemászni.

Ötödik megálló: Mangapohue Natural Bridge. Itt egy korábbi barlang pár tíz- száz vagy millió éve beszakadt termében sétálhattunk. A sétaút végén egy ma még megmaradt barlang boltozat alá merészkedhettünk be.

Hatodik megálló: Waitomo Glowworm caves (Parázsféreg barlang). Az Új-Zélandon élő parázsférgek millióit csodálhattuk meg a néma és koromsötét barlangban csónakázva. Erről sajnos nem készíthettünk fotótkat. Erre érdemes rákeresni a Zinterneten. A képek, videók nem adják vissza a látványt. Elmondhatatlen, de nem fogsz csalódni. (Ezt élőben kell látni!)

Ezután a nagyon tartalmas nap után már éppen csak elvonszoltuk magunkat a következő szállásunkra. :) Erről is mesélünk hamarosan.

Megérkeztünk New Plymouthba, elfoglaltuk a szállásunkat, éz azonnal a város felfedezésére indultunk. Nem terveztük előre, de belebotlottunk egy fényfesztiválba. A város amúgy is látványos, és hatalmas parkját milliló fénnyel díszítették fel. Megvilágított pálmafás erdei ösvények, tavon úszó fény csónakok, fény alagúttá varázsolt híd, szivárnyványszínű vízesés csak hogy a legjavát említsük. Eszméletlenül élveztük a gyönyörű látványt, az aláfestő zenéket és egyszerűen az egész hangulatát.

Másnap reggel elindultunk a város partvidéki látványosságaihoz. Először megnéztük a Rewa Rewa hidat, ami különleges vonalvezetésével nyűgözött le minket. És innen remek kilátás nyílt a város mellett magasodó Tranaki hegy vulkáni kúpjára.

Ezután a Paritutu szikla megmászát vettük célba. Ez a 154 méter magas, vulkáni szikla maradvány már alatt állvány is látványos volt. Mi azonban bátrak voltunk, és elindultunk hogy feljussunk a csúcsára. Ide egy sziklákba vájt egysávos keskeny ösvény vezet fel és le. Nagyon izgalmas, és egyben kimerítő élmény volt feljutni, de a látvány mindenképpen megérte.

Innen egy kicsit délebbre autóztunk és megnéztünk egy régi hajóroncsot. Túl sok nem maradt meg a hajóból, de így is hangulatos volt tőle a tengerpart.

New Plymouth felé visszakanyarodva megálltunk a Pukeiti parknál. Többször is megdöbbentünk már, hogy milyen látványos parkok, kertek, helyek látogathatók teljesen ingyen. Rengeteg munka lehet egy ilyen terület fenntartása, mégis nyitott az érdeklődők részére. A fiúk kaptak még egy kis kincskereső térképet is, amivel lelkesen fedezték fel a megjelölt útvonalat.

A környező terület legmeghatározóbb eleme, kultúrális és természeti szempontból is, a Taranaki hegy. A sík területből fenségesen emelkedik ki a "tökéletes vulkán alakú" hegy, csúcsán hóval. A tökéletes jelzőt azzal érdemelte ki, hogy mintha körzővel húzták volna meg a hegyet. Így mi sem hagyhattunk ki egy rövid túrát rajta. Meg is néztük hogy a következő napon ragyogó napsütést ígérnek, és tökéletes lesz. 

A ragyogó kék ég be is következett a túra napján, kivéve a hegyen fennakadt nagy felhőt :D

De az eső sem szeghette kedvünket, és elmentünk a választott túránkra. Ez egy látványos kilátású menedékházhoz vezetett, ahol természetesen a kilátás rész az esőfelhő miatt a szokottnál kevesebb volt.

Másnap reggelre eloszlott a takaró fehő, így ismét teljes csodájában állt előttünk Taranaki!

És még Új-Zéland legjobb lángosából is be tudtunk reggelizni :)

Palmerston Northtól búcsút véve, útra keltünk a követkető állomásunk felé. Természetesen útközben több megállóhelyet is beiktattunk.

Először Palmerston North mellett található Manawatu szurdokba vezetett az utunk, ahol egy néhány kilométeres túrát téve gyönyörű kilátásunk nyílt a folyóra. A túra elején egy lezárt útszakaszról kellett az erdőbe letérni. Úgy éreztük magunkat mint egy apokaliptikus filmben, ahol az emberek eltüntek, és a természet kezdi visszahódítani ami az övé.

Rövid autózás után megálltunk Whanganui városában. Itt megnéztük a Durie Hillen magasodó világháborús emléktornyot. Feltornázva magunkat a tetejére szép kilátás nyílt a városra, és folyójára. Ebédünket a folyóparti játszóparkban töltöttük el. Ámulva a számos izgalmas, színes és érdekes játékon.

Tovább haladva megpillantottunk egy PYO - Pick Your Own , azaz Szeddmagad epres helyet. Így nem volt kérdés, kézifékes kanyarral visszaperdültünk lakmározni.

Következő megállónk a Waverly Beach volt, elképesztő szikleképződményeivel ámulatba ejtve bennünket.

Új szálláshelyünk, New Plymouth felé tarva, még egy utolsó megállót ejtettünk útba, a Normanby melletti vizierőművet. A szabadon látogatható mini vízesés kedvelt szórakozóhely a csúszkálásra. Mi most nem voltunk elég bátrak, de örömmel néztük jelentkezőket.